Ugyan ki gondol a következő évi naptárakra augusztus elején, a legnagyobb kánikulában? Talán kevesen teszik meg ezt, pedig ahogy azt tapasztaljuk, hogy évről évre korábban kezdődik a karácsonyi vásár, úgy az eredetileg szezonálisnak mondott határidős naptárak is jó pár hónappal előbb megjelennek az üzletekben, mintsem napi használatba vennénk azokat.

 

Három okot mindenképpen érdemes megemlíteni, amik amellett szólnak, hogy igen is érdemes már a nyár végén, az ősz elején rápillantani a naptárkínálatra.

 

Az egyik, hogy ilyenkor még nagy a választék, következésképpen könnyebben ki tudjuk választani a nekünk leginkább megfelelő naptárat.

 

A másik talán még ennél is nyomósabb. Ha amúgy is vásárolni érkezik az Írókéz irodaszer webáruházba, jobb, ha most teszi a kosarába a kiválasztott naptár(aka)t, mert ha egyszerre több mindent vásárol, spórolhat is.

 

És van egy harmadik ok is, talán erre gondolnak a legkevesebben. Pedig sokszor halljuk a felszólítást a különféle reklámokban, olvassuk az elénk toluló felhívásokban a neten: írja be a naptárjába! A fontosabb jövő évi események, rendezvények időpontját tényleg érdemes már az elkövetkezendő hetekben feljegyezni. Hova máshova, ha nem a jövő évi határidős naptárba?

 

Az Írókéznél a Sigel naptárai vannak többségben, Ön is láthatja, ha ide kattint.

 

Szemezgessünk belőlük, vannak közöttük igazi újdonságok is!

 

Ami a színeket illeti, fekete, barna, szürke, fehér, valamint ezek különféle árnyalatai szerepelnek a kínálatban, de mintás fedelű határidős naptárak közül is válogathat, aki kicsit dizájnosabbat szeretne. Méret tekintetében az A6-os és az A5-ös dominál – az előbbi a kisméretű borítéknak, utóbbi az ennél eggyel nagyobbnak felel meg. (Zárójeles megjegyzés: a határidős naptárakat nem nagyon szokás zsebben hordani, hiszen a vastagságuk ezt rendkívül megnehezíti.)

 

Bár a határidős naptárak mindegyike újdonságnak számít – hiszen egy adott évre szólnak -, az Írókéznél az újdonságok között is vannak igazi újdonságok.

 

Mint ez a puha borítóval ellátott, az A5-ös méretnél kicsit keskenyebb, ugyanakkor magasabb Sigel.

 

 

A színe fekete, lapjainak a száma – a perforált jegyzetlapokkal együtt – 192. Heti beosztást tartalmaz, két jelölőszaggal és gumis kivitelben készült. Oldalán tolltartó, belül sarokzseb és archiváló rekesz található.

 

Hasonló jellemzőket lehet elmondani a „testvéréről”, aminek sötétkék a színe.

 

 

Ugyanezt a naptárat választhatja sötétszürkében is.

 

A kemény borítós naptárak közül pedig ezt ajánljuk a figyelmébe.

 

 

Ez szintén fekete, de szürke, halvány barna, sötét barna és hófehér színben is kapható. A méreteket tekintve pedig A5-öst és A6-os egyaránt választhat.

 

Érdemes rápillantani erre a hullámos grafikai elemeket tartalmazó, szintén kemény borítós Sigelre is.

 

 

De ha valaki piros színű határidős naptárra vágyik, annak se kell csalódnia. Klikk!.

 

Betétlapos kalendáriumokért erre a linkre érdemes kattintania. Meg fog lepődni: csaknem háromszáz féle változatból válogathat.

 

Ha a borítót nézzük, van közöttük műbőrből, valódi bőrből és újrahasznosított bőrből készült is. Ha szabad, akkor inkább ez utóbbiakat javasoljuk. Össze is gyűjtöttük őket ezen a linken.