Ha konferenciára megyünk, a legtöbbször jegyzetelünk is. Egyesek a táblagépükkel írják le a fontos dolgokat, mások laptopot használnak, míg van, aki marad a jól bevált kézírásnál. Szakértők szerint ez utóbbi csoportba tartozók cselekednek a leghelyesebben, ugyanis ha kézírással jegyzetelünk, az információ jobban rögzül az emlékezetünkben, mintha valamilyen digitális eszközzel rögzítettük volna azt.

 

 

 

És így nem csak jobban rögzül a tudás, sokkal könnyebben fel is idézzük azt, ha szükség lesz rá. Princeton egyetem kutatói legalábbis ezt állítják, de szerintünk is lehet benne valami.

 

Ezt a megfigyelést azzal magyarázzák, hogy a laptoppal írók hajlamosabbak úgy javítani az elhangzott szöveget, hogy az szóról-szóra egyezzen. Ezzel pedig kevésbé dolgozzuk fel a mondatot az agyunkban. És mivel kézzel nehezen tudunk leírni minden elhangzott információt, ezért már a jegyzeteléskor szelektálunk. Vagyis csak a legfontosabbakat írjuk le.

 

Ha tehetjük, írjunk mindig kézzel, ha megbeszélésen, előadáson vagyunk.

 

De mi kell ahhoz, hogy tökéletes legyen a jegyzet?

 

Először is egy jó jegyzetfüzet. Ha papírlapokra írunk, nagy az esélye annak, hogy elkeverednek az egyes részek vagy rossz papírra folytatjuk az írást…sorolhatnánk. A legjobb, ha egy direkt jegyzetelésre való jegyzetfüzetet használunk.

 

Egy toll nem elég. Bármikor kifogyhat a toll a jegyzetelés közben ezért mindig legyen nálunk pót.

 

Ahhoz, hogy mindent pontosan le tudjunk írni egy előadáson, próbáljunk meg az előadóhoz közel helyet foglalni. Vigyünk magunkkal olyan mappát, amibe beletehtejük a kapott brossúrákat, a meghívót. De egy mappa akkor is jól jöhet, ha nincs a közelünkben asztal vagy jegyzetelésre alkalmas felület. Egy kemény borítójú mappa ezt is helyettesítheti.

 

Próbáljunk mindig olvashatóan írni. Ez nem mindig konkrét betűket és szavakat jelent. A gyakorlott jegyzetelők ugyanis sokszor használnak szimbólumokat. Olykor egy egyszerű rajz sokkal gyorsabban felvázolható, mint egy szó.

 

 

Nagyon fontos, hogy az előadás után a lehető leghamarabb írjuk át digitális formába a jegyzeteket. Egyrészt mert később így sokkal könnyebben kezelhetjük a leírtakat. Másrészt amíg friss az élmény, könnyen ki is tudjuk egészíteni a hallott információkat.

 

Erre mindenképpen szánjunk időt, egyébként sokkal nehezebb lesz feldolgozni a konferencia, előadás, megbeszélés anyagát. De van ennek még egy előnye: az anyag feltölthető a felhőbe, így bármikor, bárkivel megosztható és mi is akkor dolgozunk vele, amikor jól esik. Így a jegyzetfüzetünknek sem kell állandóan nálunk lennie.

 

Kíváncsi arra, hogy milyen eszközökre lehet még szüksége egy konferencián. Mutatjuk a trendi és egyben hasznos kiegészítőket.