Hallott már a visual hacking elnevezésről? Lehet, hogy még nem, hiszen Magyarországon viszonylag keveset foglalkoznak a témával. Vagyis azzal, hogy a képernyőnkön megjelenő adatokkal bizony könnyedén vissza lehet élni. Főleg, hogy az okos eszközök elterjedésével szinte mindenhol tudunk dolgozni vagy csak egyszerűen böngészni. Sőt, még bankolni is, ami különösen nagy veszélyeket hordoz.
Manapság egy asztali irodaszer is jóval okosabb, mint régebben. Hogy mit jelent ez? Leginkább azt, hogy valamilyen módon összekapcsolható az okostelefonunkkal. A Leitz egy új irodaszere, a WOW tolltartó is ilyen. De a Fellowes eszköze is nevezhető “okos” írószer tartónak. És hogy mit tud egy ilyen tolltartó? Azonnal mutatjuk.
A rosszul megválasztott irodai szék stresszessé tesz. Ugyanis ha a rossz ülés miatt merevek lesznek a nyaki izmok, az előbb utóbb feszültséggel is jár. Ennek elkerülése érdekében célszerű megfelelő irodai széket választani. Divatos szóval élve ergonomikus irodai széket vásárolni.
Apróságokon is múlhat, hogy ki merjük-e tenni az ajtóra a „Zöld iroda” táblát. Például azon, hogy milyen ragasztókat használunk. Tudta, hogy a különféle ragasztók jelentős mennyiségben tartalmaznak oldószert, és hogy ezek többsége (benzin, toluol, xilol metil-klorid, triklór-metán, aceton) káros az egészségre? És a ragasztók egy része veszélyes anyagnak is minősül. Ha ilyen ragasztókat használ, aligha zöld az irodája.
A témával foglalkoztunk már korábban, akkor azonban inkább a rendszerezésre összpontosítva írtunk tanácsokat. Most viszont inkább a környezetre vonatkozóan adunk tippeket.
Elképzelni is alig tudjuk, milyen sokrétű manapság a papír, mint alapanyag felhasználása. Köszönhetően elsősorban a különféle technológiák fejlődésének. Mindez lehetővé teszi azt is, hogy egyre több helyen alkalmazzunk olyan speciális papírokat, amik pár éve még ismeretlenek voltak.
A Fellowes készített egy nagyon részletes kimutatást arról, hogy mennyien küzdenek a túl sok ülés miatt kialakult egészségügyi panaszokkal Európában. Meglepő adatokat olvasni.
Egy átlagos irodának bőven megfelel a hagyományos másolópapír… Ön is találkozott már ilyen kijelentéssel, amikor másolópapírt keresett valamelyik írószerüzletben? És Ön se nagyon tudott mit kezdeni ezzel a mondattal? Nem csoda, hiszen olyan állításokat tartalmaz, amik valójában a „nesze semmi, fogd meg jól” kategóriába tartoznak.
Alap esetben egy konferencia arra hivatott, hogy ott plusz ismereteket gyűjtsünk. Viszont ha nincsenek nálunk ehhez megfelelő eszközök, előfordulhat, hogy értelmetlenül vagyunk jelen az eseményen. Hogy ez ne fordulhasson elő, minden konferencia előtt vegyük sorra, milyen eszközre lehet szükségünk. Mutatjuk, melyek ezek az alapvető írószerek, irodaszerek.
Ugye Ön szerint is pozitív üzenete van annak, hogy a családok olcsóbban szállhatnak meg a hotelekben vagy nagyobb kedvezményt kapnak a fürdőkben, mint akik egyedül keresik fel a szállodát vagy magányosan wellnesselnek. Persze túl azon, hogy ennek üzleti oka is van. Vajon hasonló a helyzet a „családban” vásárolható irodaszerek esetében is?
5. oldal / 35