Ön tudja, hogy melyik iratokat célszerű iratmegsemmisítővel feldolgozni, mit célszerű digitálisan archiválni, mielőtt kidobjuk, és melyek azok a dokumentumok, amiket eredeti formában ajánlott megőriznünk? Ha nem, adunk egy kis segítséget. Megmutatjuk, hogyan célszerű nekilátni a rendszerezésnek.

 

Miután megvásároltuk az iratrendezőt, még egy praktikus lépést érdemes megtenni. Ha címkét is nyomtatunk a mappákhoz, sokkal átláthatóbb lesz az archívumunk. A címke nyomtatástól pedig nem kell tartani. A legtöbb iratrendezőt gyártó cég ugyanis saját szerkesztőt kínál a vásárolóknak. Amivel csak annyi a teendő, hogy a megadott helyre beírjuk, mi található a mappában, aztán kinyomtatjuk a címkét. Sőt, még a saját logónkat is rátehetjük, így a megjelenés teljesen egységes lesz.

 

Digitálisan, vagy hagyományos módon rendszerezzük a céges iratainkat? Megpróbáltuk összehasonlítani a két megoldást. Mutatjuk, hogy mi lett az eredmény.

 

Belegondolt már abba, hogy melyek azok az élethelyzetek, amikor sokkal több hasznát vesszük egy kézbe fogható naptárnak, mint egy okostelefonos alkalmazásnak? Ha nem, érdemes elolvasnia ezt a bejegyzést.

 

Ha borítékot vásárolna az irodai munkához, számos változat közül választhat. Legyen szó egyszerű levélfeladásról vagy olyan termék postázásáról, amihez biztonságos csomagolás szükséges. Érdemes megnézni a boríték kínálatot.

 

Ahány iroda, annyi féle elrendezés. Ez persze túlságosan is leegyszerűsített megfogalmazás, hiszen ha körbenézünk az irodaházakban, könnyen beláthatjuk: nagyjából két fő elv szerint alakították ki a helyiségeket: egyterűek vagy falakkal, ajtókkal sűrűn tagoltak. Vagy tán a kettő kombinációja. Ön milyen irodában szeret dolgozni?

 

Sokat számít, hogy egy irodai eszköz jól működjön és tényleg segítse a munkát. De bárki bármit mond, azért számít a stílus és dizájni is. Ha Ön is szereti a trendi dolgokat, ezeket az irodai eszközöket is kedvelni fogja.

 

Minden második ember azt szeretné, ha a munkaadója jobban odafigyelne a mosdók tisztaságára – derül ki egy két évvel ezelőtt készített higiéniai felmérésből. Ön is így van ezzel?

 

Léteznek apró praktikák, amikkel sokkal gördülékenyebbé tehető az irodai munka. Ha például jól rendszerezünk, sokkal több időt spórolunk. Ahogy akkor is, ha odafigyelünk a határidőkre, a kommunikációhoz pedig bevetünk a digitális megoldásokat is.

 

Közeleg a karácsony, az év vége, az ajándékozások időszaka. Ha céges ajándékötleteket keres, ne is menjen tovább, itt megtalálja a legelegánsabb ajándék tollakat.