Az új év sokaknál valamilyen fogadalomtétellel indul. Vannak, akik azt tűzik ki célul, hogy a jövőben egészségesebben élnek, jobban odafigyelnek magukra. Ha Önnek is ez a célja, ne felejtse el, hogy az irodai ergonómia nagyban hozzájárul az egészséghez. Vagyis, ha változtatna az életmódon, figyeljen a munkahelyi környezetére is. Mutatjuk, hogy pontosan mire.

 

Kinek jut eszébe az ünnepek előtti és az év végi hajrában január másodikára gondolni? A kérdés első olvasatra talán költőinek és feleslegesnek is tűnhet, pedig ha kellő figyelemmel és körültekintéssel készülünk az ünnepnapokra, miért ne tennénk ugyanígy a hétköznapok vonatkozásában is? Pláne, ha az esztendő első munkanapjáról van szó.

 

Előfordult már Önnel is, hogy a szájába vette a golyóstolla kupakját, miközben szorgalmasan jegyzetelt? És ezt észre se vette, csak amikor kereste a kupakot? Akkor jó, ha tudja: a gyártók figyelnek arra, nehogy rossz vége legyen az ilyen szokásoknak. Mégpedig azzal a lyukkal, amit a kupak végén helyeznek el. Vagy erre se figyelt fel?

 

Ugye, ismerős a szituáció: betennénk a dokumentumokkal teli dossziét az archívumként funkcionáló szekrénybe, de ott bizony egy négyzetméternyi szabad hely sincs. Kétféle megoldás létezik. Vagy leselejtezünk egy régi dossziét és annak a helyére tesszük, vagy új szekrényt vásárolunk. Valahogy így van ez a számítógépen tárolt adathalmazzal is.

 

A Pantone Intézet bemutatta 2017 színét. Ezúttal a reményre, a megújulásra és a frissességre utaló zöldre, azaz greenery-re esett a választás.

 

Így az év vége felé, de mondhatnánk azt is, hogy az új év kezdetén talán időszerű, hogy kicsit rendezzük az elmúlt esztendőben gyűjtögetett iratainkat. Ha ezt megtesszük, talán gördülékenyebb lesz a munka a jövőben, hiszen nem kell majd sok időt fordítani a dokumentumok keresgélésére. Ehhez viszont tudnunk kell néhány iratrendezési praktikát, amiket most igyekszünk megosztani.

 

Azt már többször hangsúlyoztuk, hogy a megfelelő irodai megvilágítás kimondottan fontos. Egyébként idő előtt elfárad a szemünk, romolhat a látásunk és a produktivitásunk se lesz kimondottan jó. De ez csak egy dolog, manapság már a világítás mellett sok minden másra is használható egy irodai lámpa.

 

Nem mindegy, hogy milyen színű irodaszerek vesznek körül minket. Hisszük vagy sem, tudatos választással jobban mehet a munka. Érthetően ezt sokan szkeptikusan fogadják, pedig ha jobban belegondolunk, van létjogosultsága a gondolatnak.

 

Egyáltalán nem bonyolult “szabályokról” van szó. Viszont ha ezekre nem figyelünk oda, nem biztos, hogy megfelelő minőségű lesz a nyomtatás, ugyanakkor kidobott pénz lesz a papírvásárlásra fordított összeg.

 

Gondolta volna, hogy az sem mindegy, milyen iratmegsemmisítőt választ? Nagy különbségek lehetnek az egyes gyártmányok között. És nem csak a márkákra gondolunk, hiszen a különböző típusok között is vannak különbségek. Rendszerint iparág függő, hogy melyiket célszerű választani. Mutatjuk a tudnivalókat.