A nyomtatás az irodai munka része. Ez tény. Viszont attól még, hogy rendszeresen nyomtatunk, nem kell pazarlónak lennünk. A Xeroxnál is így gondolják ezt, ezért létre is hoztak egy megoldást a felesleges nyomtatás mértékének csökkentésére. Mutatjuk, miről van szó.

 

 

 

A platfrom neve Print Awareness Tool, ami amellett, hogy környezetbarátabbá teszi a vállalat működését, csökkenti a felesleges nyomtatásoknak a mennyiségét.

 

A felület egy gamifiction technológiára épül. Azaz játékos formában, “versenyen” keresztül ösztönöz a tudatos nyomtatásra. A rendszer továbbá valós időben méri és követi nyomon a pazarlást eredményező nyomtatási szokásokat. Az így kapott adatoknak köszönhetően pedig lehetővé válik, hogy már rövid távon csökkenthető legyen a vállalatnál nyomtatásra fordított kiadás.

 

A tájékoztatás szerint a Print Awareness Tool egy egyszerűen kezelhető, interaktív szoftver. Ami humoros formában küld üzeneteket a dolgozóknak. Instrukciókat közöl a felhasználókkal arra vonatkozóan, hogyan tudnának jobban odafigyelni a nyomtatásra. Mindezt persze úgy, hogy közben a résztvevőket játékosan versenyre ösztönözi.

 

A Xeroxnál úgy fogalmaznak: „Kevesebbet nyomtatni nem csupán annyit jelent, hogy kevesebb papírt használunk, hanem azt is, hogy hatékonyabban használjuk a dokumentum kezelési eszközeinket.”

 

A Print Awareness Tool alkalmazása egyébként azt is mutatja, hogy havi szinten mennyi megtakarítást ért el, aki az adott nyomtatási pontot használja. Ennek tudatában pedig a cég könnyedén és gyorsan tehet lépéseket azért, hogy kevesebb legyen a pazarlás.

 

A rendszer lehetővé teszi azt is, hogy létrehozzunk valamilyen jutalmazási rendszert. Az ilyen gamifiction megoldás pedig segít abban, hogy könnyebben ösztönözzük a munkavállalókat arra, hogy jobban meggondolják, mit és mikor nyomtatnak.

 

Amennyiben jól használjuk a fejlesztést, csökkenhet a cégnél a papír és a festék felhasználás. És a hulladék is kevesebb lesz. De javíthatunk a széndioxid-kibocsátás mértékén, továbbá az áramfelhasználás is kisebb lesz. Összességében környezettudatosabban működhetünk.

 

De, ami szintén nem mellékes, a nyomtatási tevékenység optimalizálásával a profit is növekedhet. Ugyanis a feleslegesen elvégzett nyomtatások csökkentésével kisebb lesz a kiadás, ebből adódóan pedig több marad a cégnél.

 

A leírtak alapján úgy tűnik, hogy inkább a nagyobb cégek profitálhatnak komolyabban a rendszer kínálta előnyökből. De ettől függetlenül a kisebb vállalkozásoknál is érdemes lehet bevezetni. Nyilván arányaiban itt kisebb lesz a nyomtatás optimalizálása kapcsán náluk maradt összeg, de egy kis fejlődő cégnél általában minden forint számít. Nem beszélve arról, hogy a környezettudatos működés manapság a kis és a nagy cégektől egyaránt elvárható.

 

Szóval mindenkinek csak ajánlani tudjuk az ilyen és az ehhez hasonló irodai alkalmazásokat.

 

Szeretne többet tudni arról, hogy miként lehet még gazdaságosabbá tenni az irodai nyomtatást? A nyomtató patron webáruházas vásárlásához kapcsolód tippeket itt olvashat.