Azt egyelőre nehéz megjósolni, mikorra inthetünk végleg búcsút az irodai alkalmazásban a hagyományos személyi számítógépeknek, népszerűbb nevükön a PC-knek. Arra pedig talán még ennél is nehezebb a válasz, hogy milyen mobil alkalmazás váltja majd fel ezeket a jó öreg masinákat. Mert az nem kérdéses, hogy hordozható lesz a statikus gépeket kiszorító eszköz, de hogy netbooknak, notebooknak, laptopnak, ultrabooknak vagy tabletnek hívják-e, vagy netán egy egészen új elnevezést kell majd megtanulnunk, az a jövőben derül ki.

 

 

Ha valakinek esetleg fogalmi segédletre lenne szüksége a fenti elnevezéseket illetően, ajánljuk az alábbi cikket.

 

A fejlesztők és a gyártók mindenesetre több fronton is készülnek a váltásra, a piaci szereplők pedig folyamatosan versenyben vannak egymással és az idővel. És sorra jelennek meg különféle publikációk a fejlesztésekről. Egy ilyen friss elemzés szerint például négy éven belül megduplázódik a windows-os táblagépek piaci részesedése.

 

Ez amiatt is érdekes hír, hiszen egy ideig nem voltak igazán keresettek a windows-os tabletek, de a bitport.hu cikke szerint már látszik a fényesebb jövő a márka számára. A csempeborítású eszközök ugyanis az idei év első 9 hónapjában már 58 százalékkal növelték a piaci részesedésüket az egy évvel korábbihoz képest. A Strategy Analytics elemző cég szerint 2015 egészére 22 milliós eladással számolhat a redmondi cég, ez a darabszámot tekintve a teljes tabletpiac 10 százaléka. A szakértők szerint a rivális Android és iOS tabletek a növekedési mutatóban nem tudják majd felvenni a tempót a Windows-szal.

 

És ez jó stratégia lehet a Microsoft számára – teszik hozzá. A piacon ugyanis egyre látványosabban kerülnek előtérbe a prémium kategóriás táblagépek, amelyek főként a cégek körében keresettek a PC-k alternatívájaként. Ezen a piacon pedig a Microsoftnak tetemes az előnye, hiszen a vállalati PC-k és szerverek nagy részén az ő operációs rendszerei futnak.

 

Az elemzők emiatt azt várják, hogy a kereskedők zöme a jövő év végére a portfolióján belül már jelentősen megnöveli a Windows alapú eszközök kínálatát, ezzel is kedvezve a professzionális és céges felhasználóknak.

 

Az Írókéz irodaszer webáruházában jelenleg is számos, windows-os operációs rendszert alkalmazó eszközt talál a különféle mobil infokommunikációs eszközök között. Itt vannak például a HP táblagépei, köztük a négy magos „Pro Tablet 610”, ami a kategóriájában a legjobban felszerelt ilyen eszközök közé tartozik, 199 ezer forintos árával pedig igazán versenyképesnek mondható a hasonló tabletek között.

 

Táblagép vásárlás az Írókéz irodaszer webáruházban

 

És akkor még nem beszéltünk az IONIK számos modelljéről, amelyek szintén Windows-on futnak, 50-70 ezer forint közötti áron elérhetők, s ha nem is professzionális, de otthoni felhasználásra kiválóan alkalmasak.

 

Azt persze felesleges lenne bárkinek bizonygatni, hogy a cikk elején emlegetett áttörés a PC-kről a mobil eszközökre a tabletek által valósul meg, még ha a Microsoft most éppen erre irányítja ez erőit. Erős a verseny a notbookok piacán is, és itt azért érdemes figyelni például a Toshibára.

 

Igaz, ez a gyártó is a Windows-os operációs rendszerre építi a fejlesztéseit. Lehet, hogy a Microsoft több frontos is sikeresen támad?

 

Ha nem tudja eldönteni, milyen tabletet vásároljon, olvassa el ezt a cikkünket is, hátha könnyebben választ.