Tudta, hogy egy európai irodai dolgozó naponta átlagosan hat és fél órát tölt a laptop, a számítógép vagy a tablet előtt? Ez az átlag, ami azt (is) jelenti, hogy sokan akár nyolc órán át ugyanabban a székben és szinte ugyanabban a testtartásban ülnek. Ön is közéjük tartozik?

 

 

Ha igen, nyilván sokszor érez merevséget a végtagjaiban, sőt az egész testében, amikor több órányi munka után vagy a nap végén feláll. És olyan fáradtságot, amit aztán nagyon nehezen tud kipihenni.

Ezen kétféleképpen lehet változtatni.

 

Egyrészt gyakrabban állunk fel és mozgunk legalább egy keveset, hogy kizökkentsük a testünket a merevségből, pontosabban visszazökkentsük a tagjainkat a normálisnak nevezhető tartásba. Másrészt – a kettő persze nem zárja ki egymást – igyekeznünk kell olyan munkakörnyezetet teremteni magunk és a munkatársaink számára, ami a lehető legkényelmesebb.

 

Háttámasz vásárlás az Írókéz irodaszer webáruházban

 

A Fellowes cég termékeit például kifejezetten a kényelmi szempontok, szakszóval az ergonómia kívánalmai szerint alakították ki.

 

Miért fontos mindez?

 

Az ergonómia feladata az, hogy olyan munkahelyi környezetet teremtsen, ami illeszkedik az ember szükségleteihez kényelmi, egészségi és biztonsági szempontból, így támogatva az irodai munkában a megfelelő testtartást és testműködést.

 

A Fellowes azt tanácsolja az irodai dolgozóknak, hogy készítsenek maguknak egy listát, amit állandóan szem előtt tarthatnak. A lista például ezeket a kifejezéseket tartalmazza:

 

  • rálátás

  • kéztartás

  • háttámasz

  • lábtámasz

  • láb pozíció

  • látás távolság

  • munkafelület

  • egérpozíció,

  • billentyűzet pozíció

 

Ezekre a dolgokra mindenképpen figyelni kell, amikor kialakítjuk az irodai munkakörnyezetet. És ehhez – a különféle eszközökkel és segédletekkel – a Fellowes minden támogatást megad.

 

 

Nem véletlen, hogy az Írókéz irodaszer webáruházában több mint hatszáz Fellowes terméket talál.

 

Ezek között igen sok az olyan, ami a kéz, a láb és a hát helyes tartását segíti elő, illetve kényelmesebbé teszi a mindennapi munkát. Talál közöttük egéralátétet csuklótámasszal – ez a termék például megkapta a FIRA (bútorokat, ergonómiai eszközöket bevizsgáló független szervezet) tanúsítványát. Talál tenyértámasztót, amelynél a „Microban” antibakteriális védelem segít megelőzni a baktériumok terjedését. De választhat a termékek közül olyan lábtámaszt, ami a kialakításának köszönhetően teljes összhangban van bármilyen otthoni vagy irodai dekorációval, vagy háttámaszt, aminek a zselébetétje teljes flexibilitást biztosít, alkalmazkodik minden felhasználóhoz, segítségével szabályozható a háttámasz hőmérséklete - mikrohullámú sütőben felmelegíthető, illetve hűtőszekrényben lehűthető.

 

És ez még csak pár irodai kényelmi eszköz, a sort hosszan lehetne folytatni. Mint ahogy azt a bizonyos listát is, amire figyelnünk kell, ha azt szeretnénk, hogy a számítógép előtt eltöltött órák a lehető legkevésbé terheljék meg a szervezetünket.

 

A Fellowes szerint – és ebben nincsenek egyedül - a kényelem kifizetődő. A megfelelő munkahelyi ergonómia haszna, hogy csökkenti a táppénzes hiányzások számát, növeli a hatékonyságot, javítja a munkahelyi morált, a lojalitást, növeli a komfortérzetet, csökkenti az olyan egészségügyi problémákat, mint például a hát- és nyakfájás, a vállízületi problémák, a fejfájás, a szemproblémák.

Ha irodai kényelmi eszközöket, kiegészítőket keres, nézze meg az Írókéz irodaszer webáruházában ezt a légtisztító készüléket is

 

A kényelem mellett az egészség szempontjából fontos a tiszta levegő is. Ha muszáj a nap nagy részét az irodában tölteni, legalább legyünk jó levegőn.