Az emberiség 2017-ben valamivel több, mint hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait – adta hírül WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete. Mindez azt jelenti, hogy az év hátralévő hónapjaiban úgy élünk, mintha nem egy, hanem 1,7 Föld állna a rendelkezésünkre.

 

 

És a tendencia is egyre rosszabb. Míg az idén augusztus 2-a volt a túlfogyasztás napja – azaz addigra merítettük ki a Földnek erre az évre jutó erőforrásait -, addig tavaly ez a nap augusztus 8-án jött el, 1997-ben pedig még csak szeptember végére esett. 1970-ben egészen december 23-áig sikerült kihúzni, vagyis akkor közel optimális volt a természeti erőforrásaink felhasználásának mértéke – olvasható a WWF magyar nyelvű oldalán.

 

Ott arra is figyelmeztetnek, hogy a globális fogyasztás mértéke országonként eltérő képet mutat. Ha például a világ lakossága úgy élne, ahogy azt Ausztráliában teszik, akkor 5,4 Földre lenne szükségünk. Az Egyesült Államok lakosainak életmódjával 4,8 Földnyi erőforrást használnánk fel egy év alatt. A rekorder Luxemburgban ez a szám: 9,1. A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint Eritrea, Kelet-Timor, Haiti, Banglades vagy Afganisztán.

 

Az oldalon közzétett magyarországi adatokból az látszik, hogy mi is jóval túllépjük az ideális mértéket, hiszen ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor közel kettő (1,92) Földre lenne szükség.

 

A túlfogyasztás világnapja rendkívül fontos emlékeztető, ugyanis arra irányítja rá a figyelmünket, hogy egyéni, nemzeti és globális szinten is azonnal lépéseket kell tennünk. Küzdenünk kell az éghajlatváltozás ellen, csökkentenünk kell fogyasztásunkat, meg kell óvnunk az erdőket, az óceánokat, a vadvilágot és az édesvizeket, hogy a fenntarthatóság útjára lépjünk – fogalmaznak a szakértők.

 

A fenti mondatokból egyértelműen kitűnik, hogy egyéni és közösségi feladataink egyaránt vannak a túlfogyasztás megállítását illetően.

 

Melyek lehetnek ezek egy munkahelyen, például az irodában?

 

Az Írókéz irodaszer webáruház blogjában többször is foglalkoztunk a témával. Tippeket adtunk például arra, hogyan lehet takarékoskodni a nyomtatással. Erről itt olvashat.

 

A spórolós papírhasználattal nem csak a költségeinket csökkentjük, hanem a fenntarthatóságot is növelhetjük. Erről szól ez a bejegyzésünk.

 

Törekedjünk arra, hogy egyre zöldebb legyen az irodánk. Használjunk újrahasznosított alapanyagból készült irodaszereket és más termékeket – bíztattuk olvasóinkat ebben a bejegyzésben.

 

Az ilyen és ehhez hasonló írásokból persze sose elég. (Mutatja ezt egyebek mellett a cikk elején idézett tendencia, miszerint minden évben előbb van a túlfogyasztás napja.) Bízva abban, hogy egyre többen veszik komolyan az ilyen figyelmeztetéseket, tanácsokat, most is csak arra tudjuk buzdítani a webáruházunk vásárlóit: mérlegeljenek, mielőtt valamit a kosárba tesznek. Mint ahogy mérlegeljenek akkor is, mielőtt elindítják a nyomtatót, felkapcsolják a villanyt vagy kidobnak valamit a szemétbe.

 

Csaknem száz újrahasznosított irodai kelléket az Írókéz irodaszer webáruházában ezen a linken talál.

 

Meg fog lepődni, mennyi minden belefér ebbe a kategóriába.

 

Tegyen Ön is azért, hogy jövőre később érkezzen el a túlfogyasztás napja!