Egy korszerű nyomtató önmagában képes arra, hogy spóroljon nekünk a nyomtatáson. Viszont nem árt, ha mi is tudjuk, mint kell tennünk, ha kicsit csökkentenénk a nyomtatásból adódó költségeket. Mutatunk ehhez kilenc tippet.

 

 

Jól kell megválasztani a betűket. Nem is gondolnánk, hogy a megfelelő betűtípus mennyivel képes lefaragni a nyomtatási költségeket. Például egy olyan ecofont, ami spórol nekünk, 20 százalékkal kevesebb festéket használ, mint egy hagyományos betűtípus. Ez egyébként úgy érhető el, hogy a betű apró pontokból áll, nem pedig egybefüggő színekből. Ennek ellenére a nyomtatás képe ugyanolyan olvasható lesz.

 

A másik nagyon hasznos spórolási tipp, hogy még a nyomtatás megkezdése előtt ellenőrizzük a hibákat. Nem egy tudományos dolog ez, mégis sokan elkövetik ezt a hibát. Egyeseknél ezért van annyi felesleges nyomtatás.

 

Amikor lehet, nyomtassunk vázlat módban. Az irodai használathoz bőven elég a gyors nyomtatást ígérő draft mód. Sőt, gyakran még az ügyfeleknek készített nyomat esetén is megteszi ez a minőség. Számláknál biztosan. Fontos, hogy gondoljunk erre is, hiszen sokat lehet vele spórolni.

 

 

A nyomtatás előtt szelektáljunk a kinyomtatandó területek között. Vagyis ha nincs szükségünk az anyagban lévő fotóra, távolítsuk el azt. Ezzel rengeteg festékes spórolhatunk. És még különösebb informatikai tudás sem szükséges ehhez, hiszen manapság rengeteg erre való nyomtató alkalmazás létezik az interneten. Sőt, van olyan gyári szoftver is, ami már képes erre.

 

Amikor lehetséges, nyomtassunk fekete-fehérben. A fekete tinta ugyanis jóval olcsóbb, mint a színes társaik. De akkor lesz igazán takarékos a művelet, ha ezt fekete-fehér nyomtatóval tesszük. A színes festékből előállított fekete ugyanis nem valami költségkímélő.

 

Használjuk a nyomtatási kép funkciót. Ne féljünk a manuális beállításoktól. Állítsuk a mi igényeinkhez a nyomtatást - ezzel meglepően sokat spórolhatunk.

 

Ahogy azzal is, ha nem kapcsolgatjuk ki és be a nyomtatót. Ha tehetjük, várjunk össze több nyomtatnivalót. Hiszen egy ki- és bekapcsoláskor rengeteg festéket vesz fel a nyomtató. Sokkal költséghatékonyabb, ha mondjuk mindent csak a nap végén nyomtatunk ki.

 

A nyomtatófej felesleges tisztítása is hasonlóan festékfogyasztó megoldás. Amíg nem muszáj, addig ne használjuk ezt a funkciót. És ne dobjuk el a tonert akkor, ha a készülék azt jelzi, hogy kifogyott. Ezután is még jó pár nyomat készíthető vele.

 

Végül válasszunk megfelelő tonert a nyomtatáshoz. Olyat, ami olcsó és minőségi nyomtatásra képes. Nálunk, az Írókéz irodaszer webáruházban kapható Emstar tonerek ilyenek. Annak ellenére, hogy újragyártott tonerekről van szó, kifejezetten minőségiek. Nem véletlen, hogy az Emstar lett Európa egyik legkeresettebb toner újragyártó vállalata.

 

 

Amennyiben Ön is ilyen nyomtató tonert keres, használja a kellékanyag kereső alkalmazásunkat. Ha pedig többet szeretne megtudni az Emstarról, olvasson bele ebbe a korábbi bejegyzésünkbe!