Most akkor hogyan kell ülni az irodában, hogy ne fájduljon meg a hátunk és ne fáradjunk el idő előtt az ülőmunkában? Mutatjuk, hogyan tudtuk mi, és más szerint hogyan kell.

 

 

 

Az eddigi ajánlások szerint a szemnek a monitor tetejével egy magasságban kell lennie, a lábnak, azaz a talpnak pedig teljesen a talajon kell elhelyezkednie. Fontos továbbá, hogy a lábunk és a törzsünk derékszöget zárjon be. A székben pedig úgy üljünk, hogy a szék ülő felülete és a térdhajlat közötti távolság 8-10 centiméter körüli legyen. A karokat pedig úgy célszerű tartani, hogy azok az asztallal párhuzamosan legyenek.

Ez az ajánlás egyesek szerint nem egészen helytálló.

 

Dr. Alan Hedge, a Cornell Egyetem professzora 30 évnyi kutatás után úgy véli, hogy el kell felejtenünk a 90 fokot. Vagyis nem kell, hogy a lábak és a törzs derékszögben legyenek. De az se jó, ha túlságosan előre dőlünk, ami sokaknál a természetes tartás.

 

 

Dr. Alan Hedge erre azt mondja, hogy amikor elénk tesznek az asztalra egy tál ételt, föléje hajolunk. És annál jobban előre dőlünk, minél messzebb van a tányér. Ez a mozdulat rögzült belénk gyerekkorunkban, így a munkában is többnyire így ülünk. Ami káros a csípőnek, hiszen kis szöget zár be a láb és a törzs. Ugyanakkor a nyaknak sem túl jó ez a pozíció. Így ülve ugyanis folyamatosan feszítjük az itteni izmokat. Sőt, a karunkat is megviseli ez a testtartás. Mert azon kell egész nap támaszkodnunk.

 

Szóval így ne üljünk, mert ez már rövid távon is káros lehet a szervezetünkre nézve.

 

A professzor szerint a legtöbben így ülnek, és az se segít nekik, hogy ergonomikus irodai székük van. A szokás miatt egyszerűen nem döntik a hátukat a szék támlájának.

 

Ahogy a Pénzcentrum oldalán, a szakértő szavait idézve fogalmaznak: a legkényelmesebb pozícióban érdemes dolgozni.

 

Ez azt jelenti, hogy annyira kell hátradőlni, hogy a törzsünk és a lábunk 100-110 fokos szöget zárjon be. A szék támlája támassza meg a derekunkat. A lábakat lazán nyújtsuk előre. Így bármikor meg tudjuk azokat mozgatni, emelni kicsit. Nem beszélve arról, hogy ez egy pihentetőbb testtartás - ami egyébként olyan, mintha az autóban ülnénk.

 

A kezeinket úgy tartsuk, hogy azokkal kényelmesen elérjük az egeret, a billentyűzetet. Ne kelljen nyújtózkodni. És a monitor is viszonylag közel legyen hozzánk, szemmagasságban, hogy ne kelljen a fejünket tartani, dönteni, és jól lássuk.

 

A professzor szerint ebben a kényelmes, pihentető testtartásban sokkal tovább vagyunk képesek egy helyben ülni, mint egyébként.

 

Persze a szüneteket így is célszerű megtartani: felállni és mozogni kicsit.

 

Mi azt gondoljuk, hogy fontos a tudatosság és az irodai szék pontos beállítása. Ugyanakkor biztosak lehetünk abban: egy jó szék ösztönözni fog minket arra, hogy helyesen üljünk. A derekunkat és a hátunkat megtámasztja, mindezt úgy, hogy közben kényelmes lesz az ülés.

 

Fontos a tudatosság, üljünk helyesen, de a megfelelő irodai széken se spóroljunk! Mi ez utóbbi beszerzésében tudunk segíteni. Nézze meg az Írókéz irodaszer webáruház kínálatát!