Nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre nem érnek célt azok a törekvések, amik az irodai papírfelhasználás csökkentését célozzák meg. A Gartner adatai szerint ugyanis éves szinten átlagosan 25 százalékkal nő a vállalatoknál keletkező papír alapú dokumentumok mennyisége. De vajon miért van ez így? Erre a Kyocera ad választ a blogjában.

 

 

Az itt leírtak szerint az öt “főbűn” a felelős.

 

Sokan akkor is színesben nyomtatnak, amikor erre nem lenne szükség. A blogban ezért azt javasolják, hogy gondoljuk át, valóban érdemes-e színeket használni egy-egy dokumentumban. De tanácsként fogalmazzák meg az is: állítsuk be úgy a profilokat a nyomtatón, hogy ki nyomtathat színesben és ki nem. Vagy azt is megtehetjük, hogy olyan eszközt szerzünk be, ami automatikusan arra a készülékre küldi a nyomtatási parancsot, amelyik a legalkalmasabb a feladat elvégzésre.

 

Sokan szereznek be A3-as nyomtatásra alkalmas készüléket. Feleslegesen. A nyomtatások 95 százaléka ugyanis A4-es formátumú. Ezért bőven megteszi egy ilyen nyomtatót vásárolni. Ráadásul, ahogy a Kyocera fogalmaz, az ő készülékeik még további előnyökkel is bírnak: nagy papírmennyiség kezelése mellett is alacsonyan tartják a kellékanyagok költségeit, miközben olyan, fejlett szolgáltatásokat kínálnak, mint például az oldalak szétválogatása és összetűzése - olvasható.

 

A harmadik dolog, amit érdemes megfontolni, hogy amit lehet, azt két oldalasan nyomtassunk. És valószínűleg sok mindent lehet így nyomtatni, csak valamiért nem gondolunk erre. Ezért célszerű az eszközünkön beállítani az automatikus két oldalas nyomtatást. Csak pár kattintás az egész.

 

 

 

KYOCERA multifunkciós nyomtató

 

A Kyocera azt is javasolja, hogy a hibás nyomtatok elkerülése miatt nézzük át még egyszer a dokumentumokat, mielőtt rákattintunk a print gombra. Ez sem kerül túl nagy fáradtságba, spórolni viszont tudunk vele.

 

Végül: csak azt nyomtassuk ki, ami a digitálisan nem osztható meg. Érdemes erre gondolni, hiszen ez sokszor ésszerűbb megoldás. Hiszen manapság számos környezetben könnyebben használható már egy digitális formátum, mint egy papíralapú. Ha pedig ezt választjuk, festéket, papírt és még energiát is spóroltunk. De talán kevesebb időt is vesz igénybe ennek a munkafolyamatnak az elvégzése.

 

Viszont nem csak ezekkel a praktikákkal spórolhatunk a nyomtatáson. Itt, az Írókéz irodaszer oldalán mutattunk már más módszereket is.

 

Például a festékfelhasználásra vonatkozóan írtuk, hogy egyes betűtípusokat használva sokkal kevesebb tintával is kinyomtatható egy dokumentum. De a papírfelhasználás csökkentésével kapcsolatban ajánlottuk azt is, hogy dolgozzunk kisebb margóval és kis sortávolsággal. Ugyanakkor azt is javasoltuk már, hogy ha lehet, nyomtassunk vázlat módban. Egy ilyen nyomat ugyanis jóval kevesebb festéket igényel. Irodai belső használatra pedig tökéletes ez a minőség is. Ezekről részletek itt.

 

Mérlegeljük továbbá azt is, hogy mennyiért nyomtatunk ki egy oldalt eredeti tonerrel és mennyibe kerül a nyomtatás egy utángyártottal. Ebben a témában itt olvashat többet.

 

 

 

Ha pedig nyomtató készülék beszerzésén, nyomtató kellékanyag vásárlásán a sor, használja az Írókéz irodaszer webáruház alkalmazását.