Az év eleje a munkahelyi és az üzleti prezentációk ideje (is). Már ahol kifejezetten ügyelnek arra, hogy kellő tájékozottsággal fogjanak hozzá a dolgozók a munkájukhoz, pontosabban tisztában legyenek a cég törekvéseivel, az újdonságokkal, beleértve a jogi és a gazdasági környezet változásait is. És nem árt, ha közben új ügyfelek is jelentkeznek…

 

 

Szóval prezentáció.

 

Néhány éve még újdonságnak számított, ha írásvetítőt, flipchart vagy vizuál táblát, netán projektort alkalmazva állt ki a munkahelyi vezető a dolgozók elé, használva az imént említett eszközöket mondandója fontosabb részeinek kiemelésére. Amolyan iskolás környezetnek tűnt ezáltal sokak számára a munkahelyi társalgó vagy az értekezletek számára kialakított terem, ódzkodtak is tőle. Aztán megszokottá vált a prezentáció, a munkahelyi workshop, hiszen bárki könnyen beláthatta, hogy a legtöbben vizuális alkatúak vagyunk, azaz könnyebben érthetővé válnak számunkra és tovább megmaradnak bennünk a kivetített, leírt, szemmel látható „közlemények”. Nem véletlen, hogy az iskolában is sok mindent táblára írnak, illetve kivetítenek, ilyen értelemben tényleg iskolás módszer a projektoros munkahelyi workshop. De hatásos – lássuk be.

 

 

 

Fotó: pexels.com

 

Vannak persze munkahelyek, ahol még nem jutottak el eddig, hanem megmaradtak a hagyományos, jegyzetelős értekezleteknél, ami nem feltétlenül baj, bár az irány azért mégis csak az, hogy használjuk a korszerű vizuális eszközöket, ha több ember előtt szeretnénk érthetővé tenni a mondandónkat.

 

De melyik korszerű eszközt válasszuk ehhez?

 

Hogy melyik a legalkalmasabb, azt mindenkinek magának kell eldöntenie, legföljebb tippeket adhatunk. És nyilván számít a költség is, hiszen anyagilag könnyebben hozzá lehet jutni mondjuk egy flipchart táblához, mint egy projektorhoz. De nem mindig az ár a döntő.

A workshopok, a prezentációk kedvelt kelléke még mindig az írásvetítő. Ezekből itt talál egy bőséges kínálatot az Írókéz irodaszer webáruházban.

 

Top terméknek számít a NOBO "Quantum 2511" elnevezésű készüléke, aminek rendkívül ergonomikus a dizájnja, kitűnő a képminősége, és három év garancia is „jár hozzá”. Írásvetítőket olyan anyagok bemutatására érdemes használni, amik időtállóak, tehát például egy cégbemutatós prezentáción kiválóan alkalmasak. Előnyük, hogy kis helyen elférnek, könnyen mozgathatók, szállíthatók, a bekapcsolás után azonnal működésbe lépnek, és a használatuk során könnyen kiválaszthatjuk a mondandónkhoz éppen passzoló vetítenivalót.

 

A flipchart táblák is az egyszerűségükkel és a mobilitásukkal nyerhetik el a tetszésünket. Könnyen írhatunk rájuk, a felesleges szöveg bármikor törölhető, akár papírra, akár magára a táblára jegyzeteltünk. Ha érdeklik a táblák, itt böngésszen.

 

A vizuál táblák – funkcióikat tekintve – hasonlóak az előbbiekhez, ám még több lehetőséget kínálnak az előadóknak. Ha hiszi, ha nem, az Írókéz kínálatában több száz ilyen tábla közül válogathat, itt.

 

A kínálat is azt jelzi, milyen sokrétű lehetőség birtokába jut, aki ilyen táblát választ, illetve használ.

 

Kétségtelen, hogy a workshopok, a prezentációk csúcseszköze a projektor, hiszen a segítségével nem csupán a számítógépen tárolt szöveges és képes anyagokat, hanem akár előre elkészített filmeket, sőt: élő tévéközvetítéseket is a hallgatóság elé lehet tárni. Nézze meg, milyen készülékeket és kiegészítőket ajánl Önnek az Írókéz!

 

Ha segítségre van szüksége a választáshoz, akkor olvassa el ezt a korábbi bejegyzésünket is!