Előadni nem könnyű, eladni pedig még nehezebb. Sok múlhat ugyanis apró dolgokon. Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a prezentáció tervezésekor. És nem csak a vizuális megjelenésre kell gondolni, hanem a prezentációs eszközökre és arra is, hogyan használjuk azokat.

 

 

 

Ha előadást tartunk, valószínűleg valamilyen prezentációs szoftvert is használunk. Elég népszerű a Prezi, de azért a Microsoft PowerPoint is tartja a lépést. De igazából mindegy is, melyiket használjuk, az alapvető tudnivalók mindkettő esetében megegyeznek.

 

Például, hogy a diákban mindig nagy, olvasható betűket célszerű használni. Olyanokat, amiket a hátsó sorokban is jól látnak. És nem kell attól tartani, hogy valami kimarad a prezentációból, mivel csak a legfontosabbakat célszerű leírva bemutatni. A többit történetek segítségével meséljük el. Fontos ugyanis a sztori. Sőt, meghatározó eleme kell, hogy legyen az előadásnak. De arra is figyeljünk, hogy ne untassuk a hallgatóságot. Ezért ügyeljünk a megfelelő arányra. Ezt gyakorolni kell.

 

A diák között lehetőleg használjunk átmeneteket. Ha így teszünk, “felébreszthetjük” az érdeklődőinket, és újra a prezentációra tudjuk irányítani a figyelmet. Mondjuk ebben nagyon jó a Prezi, mármint a vizuális megjelenítésben. Gyakorlatilag ha jó a Prezis anyag, nem unatkozik a hallgatóság.

 

Fotos dolog, hogy ne a diáról olvassuk le a szöveget. Inkább használjunk digitális jegyzeteket. Már léteznek olyan prezentációs szoftverek (például a Microsoft PowerPoint), amik lehetővé teszik ezt. Vagyis a diát a közönség látja, a jegyzeteket pedig csak mi a laptopunkon.

 

Viszont, ha a hagyományos jegyzetek szimpatikusak számunkra, csakis elegáns prezentációs mappákat használjunk. Az Írókéz irodaszer webáruház választéka itt.

 

Amint már utaltunk rá, célszerű a diákon animációkat használni. Ne csak felsorolásként, hanem mozgó elemekkel illusztrálva is mutassuk meg a mondanivalót. Például a grafikonokat elemekből építsük fel. Ne csak egy képet szúrjunk be. Igaz, ehhez azért kell némi jártasság a prezentáció készítésben. De megéri beletanulni.

 

A jó helyen lévő, megfelelő vizuális elemek amúgy nagyon sokat segítenek abban, hogy rögzüljön a lényeg a hallgatóságban. És a figyelmet se hagyják lankadni. Törekedjünk ezek használatára.

 

De ez még nem minden. Az is nagyon fontos, hogy az eszközeinket is jól használjuk.

Biztosan sokaknak ismerős momentum, hogy az előadó hadilábon áll a technikával, ezért sokszor megakad az előadás. Ha nem szeretnénk, hogy ez velünk is előforduljon, érkezzünk időben az előadás helyszínére, hogy megismerjük a technikát. Vagy használjuk a saját hordozható prezentációs eszközeinket.

 

Prezentációs eszközök az Írókéz irodaszer webáruházban

 

De ez utóbbi esetben se bízzuk a véletlenre, hogy működik-e a pendrive, amin visszük a diákat! Bár a rizikót csökkenthetjük, ha a Prezivel dolgozunk, akkor elvileg nincs ilyen gond, mert interneten keresztül is működik a vetítés. Viszont a legjobb, ha megbízható pendrive-on is visszük az anyagot - megfelelő eszközöket ehhez itt talál.

 

És vigyünk magunkkal lézermutatót és távirányítót is. Amik egyébként már egy eszközként is kaphatók. És rendkívül egyszerű a használatuk. Külön szoftver sem kell hozzájuk, és Windows, valamint Mac gépen is jól működnek. Ilyen eszközöket a Leitz, a Nobo és az Esselte is gyárt. Érdemes megnézni és beszerezni ezeket, ha rendszeres előadók vagyunk, hiszen sokat dobhatnak az előadás sikerén.

 

A legfontosabb tudnivalókat végignézve az látszik, hogy vizuális tekintetben a dinamikus, minőségi megjelenésű, lényegretörő animált diák és a jó sztorik vezethetnek eredményre. Továbbá a magabiztos eszközhasználat, ami még jelentősen hozzájárul a sikerhez.

 

A bizonytalan előadó ugyanis nehezen tudja átadni az ismereteket. Előadói magabiztosságot pedig csak a jó eszköz, a megfelelő prezentációs szoftver és a megkérdőjelezhetetlen tudás adhat.

 

Mi, az Írókéz irodaszer webáruházában az eszközök beszerzésében tudunk segíteni. Ha kíváncsi, itt megnézheti a prezentációs kínálatunkat.