Ön szerint sok a 15 forint egy nyomatért? A legtöbbek szerint az, mégsem tesznek azért, hogy csökkentsék a nyomtatási költségeiket. Pedig a lapköltség akár 2 forint is lehetne, ha kicsit körültekintőbbek lennénk.

 

Gondoljon bele: ha naponta csak 10 oldalt nyomtat, az éves szinten mekkora megtakarítást jelent… Közel 50 ezer forintot. És a 10 oldallal nagyon keveset mondunk. Egy átlagos méretű vállalkozásban valószínűleg ennél jóval több nyomat készül.

 

De hogyan csökkenthető a nyomtatási költség?

 

Sokat számít például, hogy milyen betűtípussal dolgozunk. A Garamond, a Courier és a Times New Roman betűk jóval kevesebb festéket igényelnek, mint az Impact, a Cooper Black vagy a Comic Sans - csak, hogy egy-két példát említsünk.

 

Ugyanakkor nagyon sokat számít, hogy mennyire korszerű a nyomtatónk. Az újabb készülékek takarékosabbak, mint a régiek. De az is meghatározza a költségeket, hogy mi mennyire vagyunk takarékosak. Fontos ugyanis, hogy csak azt nyomtassuk ki, amiből mindenképpen szükségünk van papír alapú változatra.

 

Számít az is, hogy milyen minőségben nyomtatunk. Ha a vázlat módot választjuk és csökkentjük a felbontást, rengeteg festéket spórolhatunk. Ahogy akkor is, ha kihagyjuk a képeket a nyomatból. Az esetek többségében nincs is szükség az illusztrációra.

 

 

De talán a legtöbb festék akkor takarítható meg, ha újragyártott tonert, festékpatront használunk. Ezek a kellékanyagok jóval olcsóbbak és csak abban különböznek az eredetitől, hogy egyszer már használatban voltak. De a gyártási folyamat végén erre semmi nem utal, ugyanis minden kopó alkatrészt kicserélnek bennük és minőségi festékkel töltik fel azokat.

 

Persze nem minden újragyártott kellékanyag készül ilyen gondossággal… Ezért a vásárláskor legyen körültekintő. Mi az Emstar termékeit ajánljuk. Ezek ugyanis komoly tesztelési folyamaton mennek át, mielőtt a felhasználóhoz kerülnek. Ráadásul garancia is jár a tonerre, a festékpatronra. Ami azért lássuk be, elég meggyőző dolog.

 

És végül még egy tipp

 

Ha spórolna a nyomtatással, ne kapcsolgassa ki-be a nyomtatót. Ez a művelet ugyanis sok festékfelvétellel jár. Inkább várja meg, amíg összegyűlik a napi nyomtatnivaló, és egyszerre nyomtasson ki mindent.

 

Ha a felsoroltakra figyel, akkor a 15 forintból könnyen lehet 2 forint. Szóval ha szeretne kevesebbet fizetni a nyomtatásért, legyen tudatos, és a praktikák hasznosítása mellett vásároljon újragyártott tonert. Mi ez utóbbiban segítünk. Nézze meg itt a kellékanyag kínálatunkat!

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider