Képzeljenek el egy átlagos ollót – narancssárga műanyag nyéllel. Ugye nem is olyan nehéz, hiszen csaknem minden irodában vagy háztartásban van ilyen. De vajon miért éppen narancssárga az ollók többségének a színe? Az egyik legtekintélyesebb gyártó, a Fiskars magyar nyelvű oldala adja meg a választ.

 

1967-ben, amikor az első alapmodellek gyártásának küszöbére érkeztek a Fiskarsnál, a dizájner fekete, piros és zöld színekre gondolt. Amikor megkezdődött a prototípus gyártása, a gépkezelő úgy döntött, hogy elhasználja a gépben lévő narancssárga maradékot is. Ennek következtében a prototípusok négy színben készültek el, amelyek közül a narancssárga és a fekete lett a legnépszerűbb. Ekkor választani kellett. A Fiskarsnál belső szavazást rendeztek, ennek nyomán született meg a narancssárga nyelű olló.

 

A Fiskars Orange™ narancssárga színt 2003-ban Finnországban, majd 2007-ben az USA-ban hivatalos védjegyként jegyezték be – írja a fiskars.hu.

 

Az oldal a cég történetéről is beszámol. Szinte hihetetlen, de igaz: a finn vállalkozást 1649-ban alapították, tehát több mint 360 éve. A Fiskars a nyugati világ egyik legrégebbi vállalata.

 

Persze nem ollók gyártásával kezdték. Az alapítók elsőként vasműhelyt hoztak létre, ahol kezdetben főleg öntöttvas és kovácsoltvas termékeket állítottak elő. Viszont a Fiskarsban – ez egy finn település neve – gyártott nyersvasat szögek, csavarok, kések, ásók, vaskerekek és más termékek gyártásához szintén felhasználták. Később rézérc feldolgozásával is foglalkoztak, így folyamatosan bővült a műhelyeikből kikerülő termékek köre. A Fiskars alapította meg például Finnország első rugógyárát – ez már a 20. század legelején történt. Aztán a nagy gazdasági világválság és a recesszió ennél a vállalatnál is éreztette a hatását, a cég csak a múlt század ötvenes éveitől vett új lendületet. Így érzetünk el 1967-ig, az első műanyag nyelű olló elkészítésének dátumáig.

 

A huszonegyedik században a Fiskars a fogyasztási cikkekre fókuszál. A cég megerősítette a pozícióját a konyhai eszközök piacán, majd a kertiszerszám-üzletágát fejlesztette. Legnépszerűbb termékeik továbbra is az ollók és a kések.

De térjünk vissza a narancssárga nyelű ollóhoz, ami egyben a Fiskars védjegye is. Ezeket az ollókat a fantasztikus formaterv világszerte annyira népszerűvé tette, hogy az értékesítés az 1967-es kezdet óta már meghaladta az 1 milliárdos darabszámot.

 

Azért ez igen tiszteletre méltó teljesítmény.

 

Hát persze, hogy az Írókéz irodaszer webáruházában is kaphatók ezek a narancssárga nyelű Fiskars-ollók. Ha nem hiszi, ide kattintson!

 

Tekintsünk most el a különféle, varró, szabó, kézimunka, fűnyíró, hajvágó és barkácsoláshoz való ollók bemutatásától, bár ezekre is érdemes időt áldozni. Már a felsorolásból is látszik, hogy a Fiskars a fejlesztéseinél külön-külön kezeli az egyes felhasználási területeket. Ami azért lényeges, mert mindez arra int bennünket, hogy alaposabban tájékozódjuk egy-egy olló megvásárlása előtt.

Foglalkozzunk inkább az irodában használatos Fiskars-eszközökkel, elsősorban is az ollókkal. Íme, egy narancssárga színű nyeles papírvágó olló.

 

 

 

Ergonomikus kialakítás – amit talán nem is szükséges külön kiemelni -, könnyű és kényelmes használat, ami a markolat nagy felületeinek köszönhető. Általuk egyenletesen oszlik el a használatkor kifejtett erő. További jellemzők: hosszabbított penge, rozsdamentes acél, egyedileg tesztelt, mosogatógépben mosható.

 

Ugyanezek a jellemzők elmondhatók az úgynevezett általános ollóról is, ami egyébként nem csak sárga, hanem fekete, piros és fehér színű műanyag nyéllel is kapható.

 

 

Irodába nagyon jó választás.

 

Következzen a kifejezetten irodai célra készült olló, ami – a leírás szerint – számtalan vágási munkához ideális lehet.

 

A nyele ütésálló polipropilénből készül, azt fröccsöntéses technikával, közvetlenül illesztik a pengékre, ezáltal az illesztések higiénikusak és kivételesen tartósak.

 

A Fiskarsnak hihetünk. És a Fiskars gyártott először balkezeseknek készült ollót is, amiről ebben a korábbi bejegyzésünkben írtunk részletesen.

 

 

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider