Felgyorsult a projektorok ismertsége és használata az utóbbi években, és ez a folyamat – a szakértők szerint – a közeli jövőben sem veszít a lendületéből. Ez részben annak köszönhető, hogy a gyártók folyamatosan megújuló készülék kínálattal állnak elő, ami az árak bizonyos mértékű csökkenését vonja maga után, másfelől egyre több területen bevethető ez az eredetileg prezentációs célokra használt eszköz. Például általa kap új lendületet a házimozizás.

 

 

A mozizás, a vetítés a legtöbb emberben valamiféle emlékkel társul, ami különleges élménnyé teszi az olyan alkalmakat, amikor kivetítő vásznon néz meg fotókat vagy filmeket. Ezt az élményt ma már nagyon sokan átélhetik a saját lakásukban, hiszen nem kellenek hozzá óriási terek, hatalmas vásznak. A legújabb projektorok nagyon helytakarékos eszközök.

 

Itt van például az EPSON újdonsága az Írókéz irodaszer webáruházában:Elegáns külső, mindössze 2,7 kilogramm tömeg, a vetítési távolság pedig 1,8-tól 2,1 méter. 200 Wattos lámpájának az élettartama maximális fényerővel történő működtetés esetén 5 ezer óra, míg lámpakímélő módon 10 ezer óra. Régebben úgy tartották, egyetlen komolyabb meghibásodási probléma léphet fel a projektoroknál. Mégpedig az, hogy kiég a lámpa. Ez manapság már ritkán okoz gondot, a gyártók különös figyelmet fordítanak a fényforrásra, azaz az égőkre. Az EPSON projektor fényereje 3 ezer lumen.

 

Ennek a készüléknek az ára nem éri el a 250 ezer forintot, tehát aki házimozizásra vágyik, annak igazán jó választás lehet.

 

EPSON projektor - irodaszer webáruház

 

De ha semmiképpen se szeretne 180 ezer forintnál többet fizetni, akkor nézze meg az EPSON másik újdonságát.

 

Az Írókéz irodaszer webáruház projektor katalógusában egyébként harminc féle vetítő közül választhat. És nem csak azoknak érdemes egy nagyobb “sétát tenni” ebben a webshopban, akik otthon szeretnének mozizni, hanem mindenkinek, aki a prezentáció valamely területén igazán látványosat szeretne mutatni. Legyen az kiállítási termékbemutató, munkahelyi workshop vagy egy utcai kivetítős rendezvény, esetleg könyvtári előadás, templomi vagy múzeumi ismertetés, az egykori mozigépek mai utódai, a kivetítők minden területen kiváló lehetőséget nyújtanak az álló és mozgóképek, továbbá sok egyéb dokumentum „közszemlére tételéhez”.

 

Nagyobb igénybevételt tervező és a legkiválóbb minőséget igénylő felhasználóknak ajánljuk – ugyancsak az EPSON terméke – ezt a készüléket. Persze nem ez az egyetlen, egymillió forintnál drágább projektor az Írókéz irodaszer webáruházában, de mivel az eladások legfrissebb trendje szerint az EPSON projektorai a leginkább keresettek, ezért most ezt ajánljuk a nagy felhasználók figyelmébe. Erre a készülékre két év a garancia.

 

Ha projektort keres, a lámpa élettartamán kívül érdemes figyelnie arra is, hogy melyik készülék milyen ki- és bemeneti csatlakozásokkal rendelkezik. Bár nagyot tévedni nem lehet, főleg ha laptopról szeretne vetíteni, de azért nem árt tájékozódni. Az Írókéz irodaszer webáruházának projektorairól minden lényeges tulajdonságot megtudhat itt.