Irodai szék, főnöki szék, menedzser szék – így rendezve egymás után az elnevezéseket úgy tűnhet, mintha valamiféle minőségbeli sorrendet vagy fokozatot állítanánk fel, pedig szó sincs erről. Valamiért mégis hajlamosak vagyunk különbséget tenni az eredendően egyébként forgószéknek nevezett bútordarabok között.

 

 

Lehet, hogy csak az elnevezésben?

 

Az irodai munka együtt jár azzal, hogy a napunk jelentős részét székben ülve töltjük el. Az ülés ráadásul egy olyan testhelyzet, aminek a következtében megnő a gerincszerkezetünkre gyakorolt nyomás. Fontos tehát, hogy lehetőleg olyan székben üljünk, ami megfelelően megtámasztja a derekunkat, a karjainkat és segít enyhíteni a gerincünkre nehezedő nyomást.

 

Ezért fejlesztették ki az úgynevezett ergonomikus székeket, amik megfelelnek ezeknek a követelményeknek. A tervezők egyúttal lehetővé tették, hogy a háttámla és az ülő rész önállóan is mozgatható legyen, továbbá görgőket tettek a szék alá a könnyebb helyváltoztatás érdekében. Így született meg maga a forgószék.

 

Ezek a konstrukciók kezdetben persze jóval drágábbak voltak, mint a hagyományos irodai székek, ezért akkoriban jobbára a főnökök kaptak (vettek) belőlük. Így született meg a főnöki szék elnevezés.

 

Aztán csökkent az áruk, ahogy egyre inkább elterjedtek. Ráadásul minden irodai dolgozó részéről jogosan merült fel az igény, hogy ne csak a főnökök hátát, gerincét kíméljék ilyen ülőalkalmatosságokkal, hanem mindenkiét. Csakhogy a fejlesztők nem álltak le, a gyártók mindig újabb és újabb darabokkal jelentek meg a piacon, s hogy megtartsák a főnöki szék státusz szimbólum jellegét, kezdték extrákkal felszerelni a vezetői irodákba szánt forgószékeket. Egy ilyen irány volt például az, hogy egyes székek valódi bőr kárpitot kaptak, ezáltal újra a drágább kategóriába sorolódtak. A sportosan elegáns változatokat pedig elnevezték menedzser székeknek.

 

Miközben tehát más-más névvel illetik a különböző székeket, valójában ugyanarról a konstrukcióról van szó. És lényegesen ma már az árak se különböznek egymástól.

 

Könnyen belátható mindez, ha megnézzük például a Mayah forgószékeit az Írókéz irodaszer webáruházában.

 

A hagyományosnak mondott karfa nélküli, ám karfával is felszerelhető irodai forgószék szinte minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami az irodai kényelemhez feltétlenül szükséges.

 

 

Ez a sokoldalúan használható általános irodai forgószék teljesen komfortos kialakítású, szivacsozása vastag és strapabíró az ülőfelületen és a háttámlán egyaránt. Az ülésmagasságot gézlifttel állíthatjuk, de ugyanígy beállítható a háttámla magassága és dőlésszöge is.

 

Ha megnézzük ugyanennek a gyártónak a főnöki székét, nem sokban különbözik az előzőtől.

 

 

Talán csak annyiban, hogy eleve karfával készül, a gázliften kívül hintamechanikával is rendelkezik, a kárpitja pedig puha bonded bőr. Ennek van olyan változata, amire fejtámlát is szereltek. Ennyivel nyilván drágább, mint a fentebb bemutatott „sima” irodai forgószék.

 

Mutatunk egy menedzser széket is.

 

Mitől menedzser? Kicsit sportos, kicsit elegáns, az előbbiekhez képest több funkcióval rendelkezik, aszinkron mechanikája például bármely ponton rögzíthető.

 

 

Végső soron mindegy is, hogy irodai, főnöki vagy menedzser széknek nevezik-e ezeket az egyébként ergonomikusan kifejlesztett, rendkívül kényelmes, a gerincet pedig kímélő ülő alkalmatosságokat. A lényeg, hogy az irodai székek a használóik egyéni igényei szerint legyenek beállítva, és a lehető legjobb helyen támasszák a gerincszerkezetet, a hátat, a nyakat és a karokat. Egy ilyen szék mindenkinek jár.

 

Ha az Írókéz irodaszer webáruház teljes kínálatára kíváncsi, ide kattintson!

 

 

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider