Március 17-ét, Szent Patrik, Írország védőszentjének az ünnepét egyre inkább a környezettudatos gondolkodás és cselekvés napjaként tartják számon szerte Európában és a világ más tájain is. De miért éppen ehhez a naphoz kötődik a „zöldülés”?

 

 

Szent Patrik napja egyfajta tavaszünnep, ami a természet kizöldülésére hívja fel a figyelmünket. A mélyen gyökerező hagyomány szerint ugyanis az Írország apostolaként is tisztelt, a negyedik és az ötödik században élt keresztény térítő egy háromlevelű lóherével magyarázta az íreknek a keresztény tanításban a három isteni személy egységét. Egyébként a háromlevelű lóherét már a kereszténységet megelőzően is szent növénynek tartották Írországban. Zöld színe és alakja sokak számára az újjászületést és az örök életet, három levele pedig az ősi, pogány vallás szent számát, a hármast, valamint az ősi hármas istenségeket szimbolizálta.

 

Innen eredeztethető tehát a természet zöldülésének szimbóluma, ami a mai kor kihívásainak megfelelően, valamiképpen átértékelődve a környezettudatosságnak a jelképe is lett. Mert, ahogy a természet kizöldül, úgy kellene kizöldülnie a mai ember gondolkodásmódjának is, amikor bármilyen terméket gyárt vagy felhasznál. Persze nem csak tavasszal, hanem az év minden szakában. De azért nem árt egy külön napot „szentelni” annak, hogy mindenki kicsit magáévá tegye a környezettudatos gondolkodást és cselekvést.

 

És miért ne lehetne ezt megkezdeni éppen március 17-én, Szent Patrik napján?

 

A zöld iroda gondolata szerencsére egyre több embert foglalkoztat, egyre szélesebb körben kerül előtérbe az újrahasznosított anyagokból készült irodai termékek használata.

 

Egy korábbi bejegyzésünkben erről a témáról ezt írtuk.

 

Az iroda „zöldítésének” sokféle módja van. Zöldíthetünk például úgy is, hogy takarékoskodunk a papírfelhasználással. Ha érdeklik az erre vonatkozó tippek, ide kattintson!

 

Ugyancsak spórolunk, emellett a környezetünket is kíméljük, ha például újragyártott tonereket vásárolunk. Ha Ön is így tenne, ezt a bejegyzésünket feltétlenül olvassa el!

 

Szintén egy régebbi bejegyzésünk témája volt, hogyan lehet csökkenteni az irodában az energiafelhasználást. Például úgy, hogy több nyomtató helyett egyetlen multifunkciós készüléket üzemeltetünk. Erről itt olvashat bővebben.

 

De térjünk vissza az újrahasznosított irodai termékekhez! Pillantsunk rá ezekre az Írókéz irodaszer webáruház kínálatában!

 

Csaknem száz ilyen termék közül választhat. Van közöttük számos, újrahasznosított bőrből készült, mégis exkluzívnak tekinthető kalendárium, többféle minőségű és felhasználású másolópapír, spirálfüzet, iratrendező, irattálca és függőmappa. Aztán ott van nagyon sok és sokféle archiváló doboz és irodai konténer újrahasznosított kartonból, de öntapadó jegyzettömböket is talál már ebben a felsorolásban.

 

Tudta, hogy tűzőgépek, lyukasztók és egéralátétek is készülnek már újrahasznosított anyagokból? Nézzen rá ezekre is! És itt vannak a szintén újrahasznosított eljárással készült szelektív hulladékgyűjtők is, amik nagyon jól mutatnak az irodában.

 

Ki-ki eldöntheti, mikor teszi meg az első lépést az iroda zöldítésében, az újrahasznosított anyagból készült termékek vásárlásában. Lesz talán, akit éppen Szent Patrik napja inspirál erre.

 

Úgy legyen!

 

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider