Sokan vannak úgy, hogy rohannak az egyik megbeszélésről a másikra, közben pedig viszik magukkal a céges dokumentumok egy részét. Ami sokszor nem kevés papírt jelent. Így ez nem is könnyű feladat. Viszont a szállítás csak akkor jelenthet problémát, ha nem a megfelelő hordozó eszközt választjuk hozzá.

 

 

Manapság amit lehet, digitálisan viszünk magunkkal. Mobilnet kapcsolattal az így tárolt anyagok bármikor elérhetők a felhőben. Ha még ezt a módszert nem használta, érdemes áttérnie. Sokkal egyszerűbb így “hordozni” az iratokat. Persze előfordulhat, hogy épp gyenge az internet. De az esetek többségében működik a kapcsolat.

 

Ha maradnánk a hagyományos módszernél

 

Léteznek már olyan mappák, amiket direkt a nagyobb mennyiségű papírok hordozására találtak ki. Ezek hasonlítanak a hagyományos iratrendező mappákhoz. Annyi a különbség, hogy a borító belső részén tolltartó, névjegykártya tartó, és ahol CD-k és jegyzetek elhelyezésére való zseb is található. A mappa méretét tekintve is megegyezik a hagyományos archiváló mappákéval. Vagyis A4-es dokumentumok szállítására kiváló. És az anyagokat is ugyanúgy kell lefűzni. Genothermbe tesszük a papírt és rögzítjük a gyűrűkkel. Ezzel a módszerrel akár száz lapból álló anyagot is könnyen szállíthatunk. Nézze meg a választékot itt!

 

Ha ennél valamivel kisebb mennyiségű irodai anyagot vinnénk magunkkal és nem szeretnénk kilyukasztani a papírokat, a gumis mappa jó választás lehet. Ezek szintén A4-es méretűek, és ahogy az elnevezése is utal rá, gumiszalaggal zárhatók.

 

 

Még “kezesebb” eszköz és ugyancsak alkalmas iratok szállítására az irattáska. Ez A4-es méretű, csat segítségével záródik, és még markolata is van a könnyebb szállíthatóság érdekében. A harmonika mappában azért már kevesebb dokumentum helyezhető el. Viszont ebben külön rekeszekbe tehetjük az anyagokat. Könnyebb a rendszerezés, amihez egyébként hozzájárul a rekeszeken lévő kihajtható jelölő címke is. Hasznos lehet ez a táska, ha megbeszélésről megbeszélésre megyünk, ugyanis még névjegykártya tartó zseb is található benne. És természetesen fogantyúja is van.

 

Akkor viszont, ha csak pár dokumentumot vinnénk magunkkal és inkább a digitális eszközeinken hordoznánk az anyagokat, a konferencia mappát ajánljuk. Ezekről nemrég írtunk egy bejegyzést. Ezt itt nézheti meg. De annyit most is megjegyeznénk, hogy az újabb konferencia mappák már tablet és okostelefon tartóval is rendelkeznek. Van bennük tolltartó és jegyzetelésre alkalmas rész is. És természetesen a névjegykártyákat és a céges dokumentumokat is hordozhatjuk bennük. Amennyiben a konferencia mappákról többre lenne kíváncsi, klikk ide

 

Ha viszont a bejegyzésben felsorolt irathordozókról tájékozódna, nézzen körül az Írókéz irodaszer webáruházban!

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider