Itt az ideje a céges szabadtéri partiknak, a munkatársi-baráti összejöveteleknek. Olyan alkalmak ezek, amik nem képzelhetők el kinti sütögetés, grillezés, sörözés nélkül. Ahhoz pedig, hogy igazán jól sikerüljenek ezek a programok, nem csak a sör hűtéséről, hanem néhány nélkülözhetetlen „hozzávalóról” jó előre gondoskodni kell.

 

 

Sorrendet nehéz felállítani, de ha már a sörrel kezdtük, folytassuk is azzal. Mármint a sör behűtésével. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy soha sem elegendő a hűtőkapacitás, illetve nincs elég hűtőtáska, amiben hidegen lehet tartani az italokat. Hogy ez ne forduljon elő, nézzünk körül az Írókéz irodaszer webáruház hűtőtáska kínálatában.

 

Elöljáróban annyit, hogy az itt szereplő hűtőtáskák mindegyike feliratozható, tehát a cég, a vállalkozás reklámhordozói is egyben, ha rányomtattatjuk például az emblémát vagy a lógót. A kisebb hűtőtáskák eléggé személyre szabottak, mindössze hat, 0,33-as méretű italos doboz fér el bennük, ezért nagyobb partikra kevéssé alkalmasak. Bár: ha családos összejövetelről van szó, a gyerekeknek szánt italoknak nagyon is megfelelnek.

 

A nagyobbak már befogadnak akár egy fél sörös rekesznyi italt is, ami ugye már kellő mennyiség egy jó összejövetelen. Annyit még feltétlenül el kell mondani róluk, hogy több színben, külső zsebbel és állítható vállpánttal készültek, tehát nagyon kényelmesen szállíthatók.

A sütögetéshez nélkülözhetetlen eszköz a grillkészülék, amiből szintén válogathat az Írókéznél.

 

Minden készülékre egyaránt jellemző, hogy könnyen tisztítható, tapadásmentes sütő-, illetve főzőfelülettel rendelkeznek, működtetésükről elektromos árammal lehet gondoskodni, LED kijelzőjük pedig minden szükséges információval ellátja a használóit. Méretükből adódóan egyidejűleg 4-10 adag étel elkészítésére alkalmasak, de – folyamatos üzemmód esetén – ez a kapacitás megsokszorozható. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a „civilizációtól távol” ezek nem használhatóak, ugyanis elektromos csatlakozóra mindenképpen szükség van. Inkább kerti partikra ideálisak.

 

Sok partin a gulyásfőzés az egyik fő attrakció. Ilyen alkalmakkor az edényekről és az evőeszközökről is gondoskodni kell. Legjobb, ha eldobható, papír vagy műanyag konyhai termékeket használunk.

 

Ha gulyás, akkor célszerű műanyag mélytányérokat beszerezni, 500 vagy 750 millilitereseket. A nagyobb csak pár forinttal drágább a kisebbnél, mégis érdemes talán abból vásárolni, hiszen azzal könnyebb bánni, egyszerűbb belőle elfogyasztani a gulyást vagy a hallét – ez utóbbi is a piknikek kedvenc ételei közé tartozik. Kanálból is a műanyag változatot ajánljuk, ami nagy tételben szinte fillérekért megvásárolható.

Pár szó erejéig visszatérve a grillezéshez: célszerű például a kolbászok fogyasztásához is papír vagy műanyag tálcákat választani, továbbá műanyag késeket és villákat. Ezekből többféle kiszerelésben is talál az Írókéznél. A maradék ételeket is érdemes műanyag edényekbe tenni. Ha jól akar választani, olvassa el ezt a korábbi bejegyzésünket!

 

És – ahogy mindig – buli után jön a takarítás. Hogy a tisztítószerekért se kelljen a szomszédba menni, nézzen rá erre a kínálatra!

 

Sört sajnos nem tudunk kínálni a webáruházunkban, ám ásványvizekből, üdítőitalokból és gyümölcslevekből nálunk is rendelhet. És nem csak a szabadtéri partikra.

 

 

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider