És azt tudta, hogy ha folyamatosan nyomtat, kevesebbe kerül a nyomtatás, mintha ki-bekapcsolgatná a nyomtatót és így nyomtatna? De akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha egész nap bekapcsolva hagyjuk a nyomtatót, és a nyomtatások között szüneteket tartunk. Egyértelműen akkor a leggazdaságosabb a nyomtatás, ha egyszerre nyomtatunk ki minden, az adott napra vagy hétre tervezett dokumentumot.

 

 

Mindezt egyébként egy felméréssel derítették ki. És a kutatás során egy 50 oldalas nyomtatási mennyiséget vettek alapul. És ez a megállapítás nem csak egy napra vetítve igaz, akár heti intervallumban is sokat jelenthet a ki-bekapcsolgatás. Ha tehát alkalmi nyomtatók vagyunk, valószínűleg többet fizetünk egy oldal nyomtatásáért. Ebből pedig világosan látszik: ha tehetjük, várjuk össze a nyomtatni valót, így spórolhatunk.

 

Az elv szerint egyébként a ki-bekapcsoláskor sok a kárba veszett tinta. Főleg akkor, ha a nyomtatónk fejtisztítást is végez. Ez pedig elég sűrűn megtörténik. A nyomtató a bekapcsoláskor ugyanis felvesz valamennyi tintát, amit nem biztos, hogy elhasznál és ez a kikapcsoláskor megy a “szemétbe”. Másrészt a tisztításkor 20-30 oldalnyi tintát is elhasználhat a nyomtatónk.  

 

nyomtató

 

Egy összehasonlítás szerint vannak olyan nyomtatók, amelyeknél még az is jobban megéri, ha napokig bekapcsolva van a készülék, és alvó üzemmódban várja a nyomtatási utasítást.

 

Ezt érdemes tenni

 

Ha tehát kis cégünk van és megtehetjük, hogy összevárjuk a heti nyomtatni valót, tegyük meg. Hiszen már 50 oldal nyomtatásakor is komoly különbségek látszódnak az egy oldalra vetített nyomtatási költségeken. Egyes készülékeknél felére is csökkenhet az ár. Lehet, az Ön készüléke is ilyen. Nyilván nehéz kideríteni, de az biztos, hátrányt nem szenved, ha összevárja a napi, heti nyomtatni valót. Így biztosan gazdaságosabb lesz a nyomtatás.

 

Fontos: ha hetente pár alkalommal nyomtat csak egy-két oldalt, gondolja át a nyomtatási stratégiát. Szerintünk jó ötlet, ha a számítógépén vagy a felhőben egy nyomtatási mappában gyűjti a heti nyomtatni valót, azokat pedig heti egy alkalommal egyszerre nyomtatja ki.

 

És hogyan spórolhatunk még?

 

Ha jó minőségű ellenőrzött forrásból származó utángyártott nyomtató tonert vásárolunk. Mi ebben segítünk. Az Írókéz irodaszer webáruházban kedvező áron kínáljuk Európa egyik vezető tonergyártó vállalatának, az Emstarnak a nyomtató kellékeit. Nézzen körül a kellékanyag keresőnkben!

 

Ha pedig olvasna még a nyomtatásra vonatkozó spórolós és praktikus tippeket, itt megteheti. A blogunkban rendszeresen foglalkozunk a témával. Íme, a kapcsolódó bejegyzések:

 

- Ezért használja a két oldalas nyomtatás funkciót - spórolhat vele

- Sorakoznak a szekrényében a hibás nyomtatók? Minimalizálná a nyomtatási költségeket? Próbálja ki a távfelügyeletet!

- Aki megbízható utángyártott tonert vásárol, már ilyet keres - szerencsére

 

Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider